Robert Kiyosaki cashflow-négyszög ábráját sokan alapműnek tartják, és több neves üzletember hivatkozik rá, és írt róla könyvet. Miért fontos ennek az egyszerű ábrának az ismerete, illetve megértése?
Megpróbálom értelmezni, és összefoglalni, hogy nekem mit adott.

Mit is jelent a cashflow? Készpénzáramlást, pontosabban, hogy hozzád miből, hogyan, milyen módon jut el a pénz. Ennek négy féle módozata lehetséges, ami a négyszögben megjelenik.
A – alkalmazottat jelent, amikor munkavállalóként dolgozol egy multinak, vagy állami szektorban, vagy bármilyen vállalatnál. Ebben a negyedben eladod az idődet, és a munkaerődet a biztonságért, mert a cég, vagy az állam gondoskodik rólad. Biztonságos, védett állást keresnek, juttatásokkal.
E – egyéni vállalkozót, önalkalmazottat, vagy szakembert jelöl. Általában egyedül dolgoznak, mert úgy gondolkodnak, ha azt akarod, hogy valami jól legyen megcsinálva, magadnak kell elvégezned.
C – cégtulajdonos vállalkozó, aki létrehoz egy csapatot szakemberekből, vezeti azt, a cég üzleti és szellemi küldetésének megfelelően. Ez már nem egyéni, hanem csapatjáték.
B – befektető, az igazi befektető tervet készít, és válogat a különféle befektetési eszközök és eljárások között. Érdemes írásban tervet készíteni, hol tartok most, és hova szeretnék eljutni, mennyi idő alatt, és ehhez milyen eszközökre lesz szükségem. Érdemes ezt a tervet független pénzügyi tanácsadóval egyeztetni, átbeszélni. Itt már a befektetett pénz „termeli” a nyereséget, hazamot, vagy cashflowt, éppen minek nevezzük.
Ez egyébként egy út, egy fejlődési, tanulási, tapasztalási folyamat. Ezért a különböző szektorok átjárhatóak megfelelő tudatossággal, és ismerettel. Én is alkalmazottként kezdtem, három műszakban fizikai munkával. Később elkezdtünk vállalkozni, észrevettük, és megragadtuk a lehetőségeket, és az így befolyt pénzeket nem éltük fel, hanem olyan eszközökbe fektettem már önállóan, ami passzív jövedelmet termel. Láthatod, ha azt mondom, hogy bárki lehet alkalmazottból vállalkozó vagy befektető, az egy valóban megugorható léc, hiszen én is alkalmazotti státuszból léptem egy nagyot.
Hogy a tudásomat mélyítsem, elvégeztem a Cashflow tanfolyamot, ami az ismereteken kívül új kapcsolatrendszert is adott. Többekkel időnként véleményt cserélünk az újabb eszközökről, befektetési lehetőségekről.
Szeretnél ránézni, Te hol tartasz a pénzügyi tudatosság lépcsőfokán? Hajlandó vagy ezért tenni is? Várlak online vagy személyesen egy 30 perces ingyenes konzultációra, és átbeszéljük a tervedet!
Jelentkezz még ma!
Munkanapokon 9-16 óra között, az alábbi telefonszámon
érsz el, vagy küldj bármikor SMS-t és visszahívlak:
+36/20 332 4592
Vagy add meg itt az adataidat:
Lélekmentor | Life coach | Mediátor