Zsófival az első találkozásunk alkalmával kialakult egy korrekt, bizalmi légkör, amiben őszintén feltárta a problémáit. Ez elengedhetetlen a sikeres, közös munkához. Mert hogy ez munka, a kliens részéről is. Először egy titoktartási szerződést kötöttünk, majd közösen felvázoltuk a folyamat kereteit és célját. A coach irányított kérdésekkel feltárja a valós problémát, és az ügyfél erőforrásait felhasználva közösen készítünk egy cselekvési tervet.

Amikor Zsófi kitöltette az „Életem 5 alappillére” tesztet, rádöbbent, hogy egyik életterülete sincs rendben, és teljesen összeomlott. Ezért az önbizalmát erősítendő, részmunkaidős állás megszerzése volt az első lépcsőfok, hogy újra építse önmagát. A folyamat során többször elbizonytalanodott, és kétségei voltak a siker elérésében. Értő figyelemmel és empátiával kísértem ezen a nehéz úton, de apró lépésekkel egyre közelebb került a céljához és önmagához.

A coaching ülések során elértünk egy szemléletváltást, és ahogy a munkájában sikereket ért el, úgy erősödött a magába vetett hite. Az érzelmi támogatásomra és bíztatásomra számítva a következő nagy lépés a magán életével való szembenézés volt. Talán ez tűnt a legnagyobb falatnak Zsófi számára, mert anyagilag függött a férjétől, és volt egy kiskorú gyermekük, akiről gondoskodni kellett.

A jövőkép felvázolásával és megtervezésével, a félelmeinek a leküzdésével azonban már másképp tekintett önmagára és a helyzetére, így elszánta magát a válásra. Ebben a
helyzetben még szükséges volt fogni a kezét, és támogatni a lezárásig.

Az utolsó alkalomra már egy felemelt fejű, tiszta tekintetű, megnyugodott fiatal nő köszönt el tőlem, aki nagyon hálás volt, hogy mellette voltam.

„Az önbizalom az arra való képesség, hogy megtegyük a szükséges lépéseket, bármennyire nehéznek és ijesztőnek tűnnek is az adott pillanatban.”

(Sue Hadfield-Gill Hasson: Asszertivitás)

Ha úgy érzed, elérkezett az időd a változtatásra, keress bizalommal!

Lélekmentor | Life coach | Mediátor

+36 20 332 4592